“Jó pár év eltelt, hogy újra a VinCE előfizetője lettem és jó párév eltelt úgy, hogy újra tollat ragadok és Olvasóként írásba fogok. Kimaradt egy kis időszak jelentősebb borélmény nélkül.

Az előfizetés révén viszont újra kezdek „képben” lenni, és mint régi olvasójuk szeretnék egy kis élménybeszámolót nyújtani legutóbbi kiruccanásunkról.

Egy számomra és valószínűleg sokak számára ismeretlen borvidék még kevésbé ismert, eldugott, talán csúnya szóval nem is jegyzett szegletében jártunk kis családommal. A zalai borvidéken, Egerszegtől pár kilométerre délre található Petrikeresztúr. Ennek a kis falunak van egy csodálatos, már-már mesébe illő, rejtett része, a Patóhegy.

A megkapó környezetben az ódon, néhol romos kis pincék között bújnak meg az élénk színekre festett, fantázianevekre hallgató „pinceházak”, ahol elsőre mindenki szívesen leélné az életét. Mi a túlnyomórészt zöld színben pompázó „Macskás házat” kaptuk, ami a felújított  pincék között a legfrekventáltabb, központi részen kapott helyet. A tágas tornácon állva, a diófa árnyékából elénk tárul egy tenyérnyi  kis völgy, előtérben egy apró mesterséges tóval, fedett grillterasszal, a völgy felé „szaladó” szőlőtőkékkel  és szelídgesztenyefákkal.

Ezen  löszös, agyagos talajon nagyon változatosan, már-már rapszodikusan telepítik a szőlőket. A piros és fehér bogyós termést hozó tőkéket egyaránt kedvelik.  A leggyakoribb a zweigelt, a rizlingszilváni, és a zalagyöngye, de megtalálható még az olaszrizling, a kékfrankos, a nagyon kedvelt kékoportó és az otelló is.

A házigazdánk, Sándor által készített borok leginkább cuvéeként, „egybe szüretelve” kerülnek hordóba, palackba, majd a poharainkba. Emiatt a „mindent egybe” eljárás miatt a borok kissé elveszítik fajtajellegességüket, kis testűek, visszafogott savakkal bírnak, rövidek, egyszerűek, de gyümölcsös illatúak, jó ivású, lédús italok magas alkoholtartalommal, akár fröccsnek is.

Ehhez az össz karakterhez persze hozzájárul a laza talaj minimális ásványi anyag tartalma és a környező erdőség, ami a Nap jótékony melegét szívja el.

Viszont ezek az egyszerű, fiatal borok nagyon jól harmonizálnak a vidék jellegzetes ételeivel, sajátos kulináris élményben részesítve a vendéget. Az egyik tipikus zalai étel a krumpliprósza, melynek vannak mindenfelé megfelelői görhöny, tócsni,   mackó a vagy ördöglángos néven. De a Zalában készültnek az aludttej hozzáadása és a massza vasserpenyőben való megsütése adja az igazi pikantériát. E mellé társul egy megfelelő gondossággal összeállított hidegtál, házi tepertővel, vason sült szalonnával, házi tejföllel és körözöttel, zöldségekkel körítve, mely köré egy három borból és három pálinkából álló kóstoló lett felépítve…

Szóval ha valaki  szó legszorosabb értelmében is csendre, nyugalomra, jó levegőre és igazán vidéki „feelingre” vágyik, az látogasson el Zala eme rejtett kis szegletébe és lakja be a komfortos kis pinceházak valamelyikét, lassítson le a patóhegyiek nyugalommal teli ritmusukra és élvezze a barátságos vendégszeretetüket néhány napig.

Üdvözlettel:  

Csermányi Zoltán, a VinCE újra hű olvasója.”

2014. 11. 06